A megszokás hatalma

Hadd meséljek el egy történetet.

Volt egy időszak az életemben, amikor albérletbe kényszerültem. A pénzügyi keretem finoman szólva sem volt ideális, ezért egy ismerősön keresztül, nagyon kedvező áron béreltem ki egy kis lakást.
A mai napig hálás vagyok ezért a lehetőségért, mert akkor és ott valóban megmentette az életemet.
A lakás azonban messze nem volt ideális. Három gyerekre és rám kifejezetten kicsinek bizonyult. Egy nappali és egy fél szoba állt rendelkezésünkre, a konyhában pedig egy ezeréves Karancs tűzhely, amelyen ott volt minden korábbi főzés lenyomata, zsír formájában.
Nem szerettem ott lakni. Mégis hálás voltam, mert volt egy hely, amit a bizonytalan élethelyzetemben is ki tudtam fizetni.

Hat hónap telt el így. Addigra már látszott, hogy ideje tovább lépni. A munkám beindult annyira, hogy megengedhessünk magunknak egy nagyobb lakást, ahol végre kényelmesen elférünk. Meg is találtuk. Egy ikerházat, kis kerttel.
A körülmények fényévekre voltak a korábbi lakástól. Mégis, amikor eljött a költözés ideje, mély bizonytalanság lett úrrá rajtam.
Pedig mindennel tisztában voltam. Tudtam, hogy a kis lakás hosszú távon nem élhető. A város közepén volt, amit sosem szerettem: túl zajos, túl sok. A gyerekek sem szokták meg a városi életet, hiszen kiskoruk óta inkább külvárosi környezetben éltek.

Mégis, a félelem maga alá temetett.
Magam előtt sem mertem bevallani, mit érzek. Hiszen a józan ész – az enyém vagy bárki másé – csak értetlenül nézett volna rám:
Hát nem ezt akartad?
Mi bajod van?

A költözés természetesen megtörtént. Néhány hónap alatt megszoktam az új helyet, a régi lakás pedig lassan eltűnt a gondolataimból.

Pár évvel később építkezni kezdtünk.
Amikor elkészült a házunk, újra elérkezett a költözés pillanata – és meglepő módon ugyanabba a letargiába estem vissza, mint korábban.
Ez már végképp nem illett a képbe. Ez már a saját házunk volt. Csendes, ideális környezetben, ahol valóban vissza lehet vonulni, feltöltődni, kiszakadni a rohanó világból. Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy boldognak érezzem magam.

És mégis: újra egy gödörben találtam magam. Erről akkor sem beszéltem senkinek. A mai világban ugyanis nehezen érthető, ha valaki bizonytalan amiatt, hogy egy albérletből a saját otthonába költözik.
Természetesen átköltöztünk. És természetesen néhány hónap elteltével ezt az új helyet is megszoktam.

A történet önmagában nem különleges.

A mögöttes tartalom azonban annál inkább. A coach képzésem során szó szerint elárasztottam magamat – és a családomat – önfejlesztő könyvekkel. Szerettem volna minél mélyebb tudással rendelkezni, mielőtt belekezdek az új szakmámba.

Egy ilyen könyv olvasása közben jött a felismerés.
Általában ezekért a dolgokért az ember küzd, hajt, majd amikor végre eléri őket, várná a katarzist.
A felszabadultságot. A boldogságot.

De sokszor a nagy katarzis elmarad.
Brianna West A te magad vagy a hegy című könyvében arról ír, hogy az ember gyakran saját magát szabotálja – különböző okokból.

Az egyik legfontosabb ok pedig a szokatlan.

Miért félünk attól, ami jó?

Az ember alapvetően ellenáll az ismeretlennek. Azért, mert nem tudja kontroll alatt tartani. Az irányítás elvesztése pedig félelmet kelt.
Ez akkor is igaz, ha az ismeretlen valójában jóval, biztonsággal vagy kellemes lehetőségekkel kecsegtet.

Minden, ami idegen – még ha pozitív is –, egyszerre lehet izgalmas és félelmetes. Addig legalábbis, amíg meg nem szokjuk.
Sokszor éppen a félelmünk miatt gondolunk az ismeretlenre úgy, mintha az „rossz” vagy „hibás” lenne.

Pedig valójában csak új.

Az agyunk nem tud előre élni a jövőben. Csak abból tud építkezni, amit már megtapasztalt. A múlt emlékeiből dolgozik.
Ha vannak olyan darabjai ennek a belső kirakósnak, amelyeket még nem ismer, természetes reakcióként jelenik meg a félelem. Az agy – akárcsak mi – a biztonságra törekszik.

Amikor elképzeltem az első éjszakát az új házban, nem izgalommal, hanem szorongással töltött el. Idegen volt a hely, mégis otthonnak kellett neveznem. Hosszú ideig azt sem tudtam, melyik kapcsoló melyik villanyt kapcsolja.

Aztán lassan jöttek a tapasztalatok. A megszokás.
És az agyam visszatért a számára kényelmes működésbe. Ami addig ismeretlen volt, ismertté vált.

Tanulság

Számomra a legfontosabb tanulság az, hogy ha tisztában vagyunk azzal, hogyan működünk, akkor a reakcióink sem lesznek ijesztőek.
Nem kell elfojtani a természetes érzéseinket. Nem kell szégyellni a bizonytalanságot vagy a félelmet.
Elég, ha hagyjuk, hogy átmenjen rajtunk. Mert semmi sem tart örökké. És ha tudjuk, hogy mindez normális, akkor máris kevésbé félelmetes.